MOL Bubi kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: MOL Bubi

Elérhető a Mol Bubi okostelefonos alkalmazása

Már elérhető a Mol Bubi okostelefonos alkalmazása, amelynek segítségével a közbringázással kapcsolatos összes funkciót használni lehet.

2014. december 21. 10:15

Belső tesztelésen a MOL Bubi

Öt napos belső tesztelésen esik át a MOL Bubi, amely a rendszer fejlesztésének egyik utolsó állomása. A zártkörű teszt elsődleges célja, hogy a MOL Bubi a várható tényleges terheléséhez hasonló körülmények között is vizsgázni tudjon annak érdekében, hogy felkészítse a rendszert a nyilvános, 1000 fő bevonásával megvalósítandó próbaüzemre.

2014. június 8. 11:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett. 

2024. április 29. 11:38